Görögkatolikus Cigány Szakkollégium
A cigány szakkollégiumok a felsőoktatásban 2011-ben jöttek létre a kormány támogatásával és a történelmi egyházak összefogásában, azzal a céllal, hogy támogassák egy cigány értelmiségi réteg kialakulását. B.-A.-Z. megyében Miskolcon görögkatolikus roma szakkollégium kezdte meg működését, de ez nem aztjelenti, hogy csak görögkatolikus vallású tagjai lehetnek. Vannak nem cigány szakkollégisták is az integráció elősegítése érdekében.
A szakkollégium olyan környezetet és feltételeket teremt, melyben a tagok magas szinten végezhetik felsőfokú tanulmányaikat. A hallgatók együtt laknak, és tanulmányi eredményük, illetve a kollégiumbeli tevékenységeik függvényében ösztöndíjat kapnak. Ez egy szakmai és emberi közösség, ahol a cél a tagság önismeretének és társadalmi érzékenységének formálása.
A fenti célok elérését különböző szakmai modulok segítik. A közismereti és kulturális modul keretein belül a kettős identitás, a közéleti és kultúrateremtő elitként való szerepvállalás megalapozása történik, emblematikus, elsősorban cigány értelmiségek közreműködésével.
A spirituális modul célja a tagság hitének elmélyítése, jártasságuk bővítése egyházi és teológiai kérdésekben, erkölcsiségük formálása. Az Idegennyelvi modulban angol és német nyelvórák vannak.
A közösségi szolgálat olyan pedagógiai eszköz, mely abban kíván segíteni, hogy a fiatalok önmagukért és a közösségükért tenni tudó állampolgárrá váljanak.