A keresztény szociális munka alapelvei IV.
VAN EMBERI, ISTENI SZÁMONKÉRÉS.
Az ember szabad akarattal rendelkező lény, mérlegelhet, dönthet, választhat. Egyéni felelősségvállalása eredményeként élhet könnyelműen, visszaélve mások - a szociális munkás, a lakóközösség, az egyház, a társadalom, sőt, Isten - bizalmával, türelmével, szeretetével. Szabadon élhet szabadságával, akár önmaga pusztítását is előidézheti.
Helytelenül élhet, sőt "élősködhet", jogtalan hasznot húzhat mások áldozatából, fáradozásából, küzdelmeiből.
Ezért van és szükségszerű a számonkérés: itt a földi életben, és hitvallásunk szerint Krisztus ítélő széke előtt.
Tudnunk kell, hogy valaki figyel és értékel. Nem a nagy testvér, nem csak a "főnök", nem csak a kolléga, hanem a nagy Alkotó is. Az Ő "ellenőrzésének" minden előnyével és hátrányával.
Bár tökéletlenek, esendőek vagyunk, nem játszhatjuk folyton azt, hogy szembeköpjük Istent a bűneinkkel, majd kérjük, vagy utasítjuk Krisztust: töröld le, azért haltál meg értem a kereszten, ez a dolgod.
Ha áa javait játékgépeken elszórakozó vállalkozóból lett hajléktalan, a magzatát folyamatos dohányfüsttel tápláló anyuka, a heti bért minden hétvégén kocsmában szétosztó haver azt gondolja: senkinek semmi köze hozzá, azt csinál, amit akar: igaz. Ám könnyelmű, felelőtlen életmódjnak következményeit a többieknek, nekünk, olykor az egész társadalomnak kell viselnie, cipelnie. Ha valaki rendszeresen elkésik a munkahelyéről, folyamatosan rossz munkát végez, egy idő után a munkáltató azt javasolja, hogy mindezt gyakorolja máshol, ahol ez a feladat.
Ahogyan segítettjeink tőlünk, úgy Istentől mi is felelősséget kaptunk a kegyelemmel történő hűséges és alázatos sáfárkodásra. Ezért lehet a szakmai kudarcok, küzdelmek, sikertelenségek között is olyan erőforrásunk, amely mint mennyei "empowerment", Jézustól kapott felhatalmazás, felruházás által újra és újra erőt jelent az újrakezdéshez gondozónak és gondozottnak, támogatónak és támogatottnak, segítőnek és segítettnek egyaránt.